Kereső

Kezdőlap

Bemutatkozás

Közérdekű

Egyéb

Társulási hírek        Programok        Térkép        Laptérkép

Köszöntő

Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Ebes, Nagyhegyes: e 4 település közös múltja teremtik meg a Hajdúszoboszlói Kistérségben annak lehetőségét, hogy összefogással a gyorsabb fejlődés, a lakók életének könnyebbé tétele megvalósulhasson.

Ez a szándék öltött szervezett formát, amikor a települések polgármesterei aláírták a jogelőd Nyugat-Hajdúsági Település-és Területfejlesztési Önkormányzati Társulás dokumentumait 2003. júniusában.

A jogszabályi változások lehetővé tették, hogy feladatai hatékonyabb megvalósítása érdekében kistérségi társulássá alakuljon át. Így jött létre 2005. január 1-el a Hajdúszoboszlói Kistérségi Többcélú Társulás.

"A társulás célja a társulásban résztvevő települések fejlesztésének összehangolása, ezzel összefüggő érdekeik képviselete, közös fellépés az egyes programok kialakítása és megvalósítása terén, a fejlesztések megvalósítását szolgáló közös pénz- és tudásbázis létrehozása, valamint az euroatlanti integrációval kapcsolatos lehetőségek minél teljesebb kiaknázása, illetve az új kihívásoknak minél magasabb szinten való megfelelés." (részlet a társulás megállapodásából)

Fontosnak tartom annak kiemelését, hogy társulásunk legfontosabb működési alapelve az önkéntesség: minden tagtelepülés csak olyan feladatban vállal szerepet, amelyből a helyben élő polgárok számára előnyök származnak, az együttműködés javítja a közösségi szolgáltatások színvonalát és nagyobb lehetőséget teremt a fejlődésre. A közös célok esélyt adnak a különféle (hazai, vagy uniós) pályázatokkal elnyerhető többlettámogatások megszerzésére is.

A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény szerint kötelező a kistérségeken belül fejlesztési tanácsokat működtetni, amelyek fő feladata a térséget érintő területfejlesztési feladatok összehangolása, programok kidolgozása. A kistérségi társulás ellátja a fejlesztési tanács feladatait is.

A rövid idő alatt bebizonyosodott, hogy a döntés helyes volt: több közös feladat hatékonyabb, gazdaságosabb ellátására nyílik meg a lehetőség, az egyes tagtelepüléseken élők egyre inkább azonos eséllyel jutnak azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyeket külön-külön nehezebb lenne biztosítani.

Ez a kistérségi portál fontos lépés az eltérő fejlettségből adódó hátrányok kiküszöböléséhez vezető úton. Az Európai Uniótól el

Kistérségi tagok
Ebes
Hajdúszoboszló
Hajdúszovát
Nagyhegyes

Társult települések
Báránd
Berettyóújfalu
Biharkeresztes
Dombrád
Földes
Hajdúböszörmény
Hajdúdorog
Hajdúhadház
Hajdúnánás
Hajdúsámson
Hortobágy
Kaba
Kemecse
Nyíracsád
Polgár
Püspökladány
Téglás
Tiszacsege
Újszentmargita
Vámospércs

Kapcsolatfelvétel   Látogatók száma: Impresszum